SEO kulcsszókutatás miről írj, és miért?

Ennyi. Nincs eszközajánlás, nincs szám, nincs folyamat. Minden más, amit a szakma kulcsszókutatásként tanít, a Google szempontjából légüres térben mozog.

Sőt, van egy hivatalos kérdés, ami a legtöbb magyar kulcsszó-iskolának ellentmond. A „hasznos tartalom” önértékelő listáján ez szerepel: „Úgy döntöttél, hogy belépsz valamilyen szűk tématerületre valódi szakértelem nélkül, főként azért, mert azt gondoltad, keresési forgalmat kapsz belőle?” Vagyis attól, hogy egy kulcsszóra van keresés, a Google szerint még nem ok írni róla.

Fontos különbséget tenni. Van, amit a Google kimondottan cáfol, és van, amiről egyszerűen hallgat. A második nem jelenti, hogy a tanács káros — csak azt, hogy aki Google-ajánlásként adja el, az félrevezet.

És amiről a Google egyszerűen hallgat: hogy a kulcsszó az első 100 szóban legyen; hogy egy cikk egy kulcsszóra íródjon; hogy „LSI kulcsszavak” kellenek (ez a kifejezés sehol nem szerepel Google-dokumentációban); hogy a „long tail” négy vagy több szót jelent (a Google ezt a szót csak adatkorlát-értelemben használja, szódarabszám-definíció nélkül); és hogy a kulcsszónak a <h1>-ben kell lennie — a címsorok sorrendjéről a Google külön kimondja, hogy „nem számít, ha rossz sorrendben használod őket”.

Amit viszont tilt: a kulcsszóhalmozást. Ennek hivatalos definíciója „az a gyakorlat, amikor egy weboldalt kulcsszavakkal vagy számokkal töltenek meg abban a reményben, hogy manipulálják a rangsorolást”. Arról, hogy mit kérdez a Google egy cikktől, külön cikket írtam.

Ha kutatni akarsz, a leghasznosabb forrás nem egy kulcsszóeszköz, hanem a Search Console teljesítményjelentése — mert ott a valós magyar keresések vannak, amikre az oldalad már kijön.

A két mérőszám hivatalos definíciója: a megjelenés az, ahányszor a webhelyed megjelent a találatok között, a kattintás az, ahányszor rákattintottak. A leghasznosabb nézet: rendezz megjelenés szerint, és keresd azokat a sorokat, ahol sok a megjelenés, de kevés a kattintás. Ott vagy már bent a találatok között, csak nem téged választanak — ez a legolcsóbb tartalmi rés. (Ez a mi következtetésünk, a Google csak a mérőszámokat definiálja, a munkafolyamatot nem.)

Szűrni is tudsz: „a lekérdezés tartalmazza” / „nem tartalmazza” részszövegre, vagy szabályos kifejezéssel. Összehasonlítás is van — de egyszerre csak egy: „Egyszerre csak egy összehasonlításod lehet. Egy új összehasonlító szűrő hozzáadása lecseréli a meglévőt.”

Ez a rész a magyar piacon dönti el, mennyit ér a kutatásod. Három hivatalos korlát találkozik, és mindhárom ugyanabba az irányba hat.

A Search Console névtelenít. Szó szerint: „A névtelenített (ritka) találatok kimaradnak a táblázatból, de benne vannak a diagram összesítésében, hacsak nem alkalmazol lekérdezés-szűrőt.” Kis magyar kulcsszavaknál ez a hosszú farok nagy részét jelenti.

Plusz ezer soros korlát. „A táblázat legfeljebb 1000 sort tud megjeleníteni, ezért néhány ritka vagy hosszú farok sor kimaradhat a táblázatból, de benne van a diagram összesítésében.”

A Trends nullát ír. A szűk magyar kifejezések jelentős része nullaként jelenik meg — ez nem azt jelenti, hogy nincs rájuk keresés, hanem hogy a küszöb alatt vannak. A Google azt is jelzi, hogy „statisztikai zaj” van az adatban, ami épp az alacsony volumenű lekérdezéseknél a legszembetűnőbb.

És egy dolog, amit érdemes tudni a Kulcsszótervezőről: azt, hogy aktív, költő kampány nélkül tartományt kapsz („100–1 E”) pontos szám helyett, egyetlen Google-dokumentum sem mondja ki. Ez a gyakorlatban tapasztalt viselkedés, nem dokumentált szabály. A Kulcsszótervező hirdetési használatáról külön cikkem szól.

Ez talán a legmeglepőbb lelet. A négy klasszikus típus — információs, navigációs, tranzakciós, kereskedelmi — sehol nem szerepel hivatalos Google-forrásban. Nincs olyan Search Central oldal, ami a „search intent”-et definiálná. Ez iparági konszenzus, nem Google-taxonómia.

Amit a Google helyette mond: „Amikor a felhasználó beír egy lekérdezést, a gépeink megkeresik az indexben az egyező oldalakat, és azokat az eredményeket adják vissza, amelyekről úgy hisszük, a legjobb minőségűek és a legrelevánsabbak a felhasználó lekérdezéséhez.” Az „intent” szó egyetlen helyen bukkan fel a dokumentációban: a BERT leírásában, ami „lehetővé teszi, hogy megértsük, a szavak kombinációi hogyan fejeznek ki különböző jelentéseket és szándékot”.

A magyar nyelvről pedig semmi. Nincs hivatalos Google-anyag a magyar ragozásról, a szótő és a ragozott alak különbségéről, az ékezetekről mint kulcsszó-kérdésről, vagy a magyar szinonimakezelés mélységéről. Egyetlen kapaszkodó van, és az az URL-ekre vonatkozik: „Használj a közönséged nyelvén lévő szavakat az URL-ben” — a példáik közt német és japán is szerepel. A nem ASCII karaktereket százalékkódolva kéri. Arról viszont, hogy az ékezetes vagy az ékezet nélküli URL a jobb, nincs állásfoglalás.

Hányszor szerepeljen a kulcsszó a szövegben?

Erre nincs szám, és a Google kifejezetten cáfolja a sűrűség fogalmát. Ugyanakkor ugyanott azt is mondja, hogy „a kulcsszósűrűség nem számít, de az explicitség igen” — tehát mondd ki, miről szól az oldal, csak ne ismételgesd.

Ingyen lehet komoly kulcsszókutatást csinálni magyarul?

Igen — a Search Console, a Kulcsszótervező és a Trends együtt elég. A korlátjaikat viszont ismerni kell: a névtelenítést, a kerekítést és a nullás küszöböt.

Ragozott vagy szótő alakban írjam a kulcsszót?

Erre nincs hivatalos Google-állásfoglalás magyarra. A nyelvfüggetlen kapaszkodó annyi, hogy a Google nyelvi illesztő rendszerei megértik az oldalad kapcsolatát a lekérdezésekkel akkor is, ha nem a pontos kifejezést használod.

Egy cikk egy kulcsszóra íródjon?

Erre sincs forrás — sőt, a Google „charcuterie / sajttál” példája inkább arra utal, hogy ugyanarról a dologról többféle megfogalmazásban érdemes írni.

Ha van keresés egy kulcsszóra, írjak róla?

A Google szerint önmagában nem elég indok. Az önértékelő listájuk kifejezetten figyelmeztető jelként kezeli, ha valaki szakértelem nélkül lép be egy témába, csak a keresési forgalom miatt.